Egy autó akkor nyújt igazán fejedelmi kényelmet, ha bőrülésekben élvezhetjük az utazást. A bőrülésekkel felszerelt gépjárművek eleganciát és luxust sugallnak. Azonban nem kérdés, hogy a bőrülés rendkívül kényes, idővel ezek a bőrfelületek megkophatnak, kirepedezhetnek, elszíneződhetnek. Ilyen, sokszor előforduló, az idő múlásával megjelenő gond lehet az olyan helyek kikopása, repedezése, amelyek sokszor igénybe vannak véve utazás közben, mint például a könyöklő és az ülőlapok. A könyöklő az a központi hely az autóban, amit a legtöbbször használ a sofőr, így általában ezen látszik meg leghamarabb az idő múlása. Másik jellemző probléma a farmernadrág általi elszíneződés, ami csúnya esztétikai hibákat okozhat leginkább a világos színű bőrkárpitok esetében.
Vannak dolgok, amikhez ragaszkodunk, és nem szeretnénk megválni tőlük egyhamar. Ez nem feltétlenül azokra a tárgyakra vonatkozik, amikhez emlékek kötődnek, vagy régóta birtokoljuk őket; ugyanígy a szívünkhöz nőhet egy szép bögre, vagy egy kényelmes kanapé is. A valódi bőr esetében nem nehéz átérezni, hogy miért szereti valaki annyira a kanapéját, vagy a foteljét, illetve az autója kárpitját. Egy ízléses, nívós autóbőr értékes, dekoratív, kényelmes és időtálló kiegészítője bármelyik autónak, ráadásul tévhit, hogy csak férfiak kocsijába illik: az autóbőr ugyanúgy jól mutat egy nőies belterű kocsiban is, csak az árnyalata nem mindegy.
Az autóbőrök hiába igazi, minőségi darabok, valódi bőrből, precízen kivitelezve, akkor sem tartanak örökké. Az egyetlen hátrányuk, hogy nagyon sok törődést és gondos ápolást igényelnek, hiszen csak így tud az autóbőr sokáig sértetlen és újszerű maradni; egyébként a rendszeres használat kikezdi, végül pedig szép lassan tönkreteszi őket. Ha az autóbőrön már mutatkoznak az idő és a használat nyomai, akkor sem kell új ülést vásárolni teljes egészében, előbb érdemes a festéssel, vagy pedig az autóbőr áthúzásával kísérletezni. Az autóbőr áthúzása lehet teljes, vagy részleges; a bőrkárpit állapota határozza meg, hogy melyik típusú felújításra van szükség. A bőrkárpit festése a kisebb kopások, fakulások, elszíneződések esetén javallott, ez még bőven elég ahhoz, hogy új életet leheljen a kárpitba. Az áthúzásra már komolyabb szakadások, repedések esetén van szükség.
Forduljon hozzánk bizalommal, ha az autóbőr felújításra szorul, és vegye igénybe profi szolgáltatásainkat autóbőr festése, áthúzása és részleges áthúzása kapcsán is! Teljes körű szolgáltatást nyújtunk a hozzánk forduló ügyfeleknek, és arról is gondoskodunk, hogy az áthúzáshoz szükséges, új autóbőrt helyben ki tudják választani és meg is tudják vásárolni! Kitűnő színvonalú bőröket kínálunk a felújításhoz, ami azzal az előnnyel jár, hogy mindent egy cégnél, további utánajárás nélkül intézhet el!
Vegye fel velünk a kapcsolatot feltüntetett elérhetőségeink egyikén, és érdeklődjön a részletekről!
Bizonyára mindenki tudja, hogy egy személyautó nem csupán egy eszköz arra, hogy egyszerűen és gyorsan eljussunk egyik pontból a másikba, hanem státuszszimbólum is. Az, hogy egy autó milyen állapotban van, és milyen hangulatot áraszt, legalább annyit elárul tulajdonosáról, mint egy lakás vagy egy szoba.
Sokan azonban csak a külsőségekre összpontosítanak, és a belsőt elfelejtik. Pedig az, hogy milyen egy autó belső tere, szép, illetve tiszta-e, legalább annyira befolyásolja az utazás élményét, mint a gumik vagy a futómű minősége. Ha úgy érzi, korrigálásra szorul ez a megjelenés, akkor az autóbőr tisztítás remek megoldás!
Az autóbőr tisztítás kényes feladat tud lenni: a bőr, bár az egyik legelegánsabb választás, hajlamos a gyűrődésre és a kopásra. Az alapos és személyre szabott autóbőr tisztítás segítségével azonban személyautója belső tere varázslatossá válhat, amit nem csak Ön, de utasai is élvezni fognak!
Cégünk szakemberei komoly tapasztalatra támaszkodva végzik az autóbőr tisztítást, emellett Fenice bőrgyári tisztítót is vásárolhat tőlünk, melynek ára 9500 Ft. Ha érdeklődne szolgáltatásaink vagy termékünk iránt, a +36-30-921-8349-es telefonszámon megteheti, keressen minket bátran!
Az autó bőrkárpitja talán még jobban ki van téve az amortizációnak, mint a nappali bőrkanapéja. Ha valaki naponta autózik, és még háziállata is van, akkor a bőrkárpit állapota előbb utóbb felújításért, vagy cseréjért kiált.
A kutyák és a macskák kikarmolják, az utasok kikoptatják, az idő és a használat szárazzá és repedezetté teszi a bőrkárpitot. Ha már színét vesztett, foltos, kopott és megviselt a kárpit, még akkor is megmenthető. Az autó bőrfestés segítségével a kárpit valóban szebb lesz, mint újkorában, sőt különbséget sem lehet majd tenni a régi és egy vadonatúj bőrkárpit között. Az autó bőrfestésével tehát nem csak a szépérzékünknek tehetünk jót és az autó belsejét tuningolhatjuk fel vele, de a pénztárcánkat is kíméljük, ugyanis egy újonnan vásárolt bőr üléshuzat bizony drága mulatság, ami a bőrfestés többszörösébe is kerülhet.
Az autó bőrfestés egy aprólékos, de annál kifizetődőbb munka, amelynek során a hozzáértő szakemberek gyakorlatilag képesek visszaállítani a gyári állapotot, és eltüntetni a foltokat, kopást és egyéb sérüléseket.
Forduljon hozzánk elérhetőségeinken, ha fel szeretné újíttatni autója utasterét!
Cégünk nem csak bőrbútorok, hanem bőr autóülések kárpitozását is kedvező áron vállalja. De mekkora hiba az, ami miatt már érdemes ebben gondolkodni?
Alapvetően akkor forduljunk autókárpitoshoz, ha az ülés valamelyik hibája már nagyon bántja a szemünket. Ez lehet a háziállat karmának a nyoma miatt, lehet erőteljes kopás, vagy a bőr kiszáradása, súlyosabb esetben szakadás, lyukadás miatt. Ilyen esetekben nem érdemes várni, mert ezek a hibák csak súlyosabbá válnak, „begyógyulni” nem fognak, és csak sok bosszúságot okoznak. Természetesen bármikor fordulhatunk autókárpitoshoz, ha úgy érezzük, hogy új bőrüléseket szeretnénk, mert a régit meguntuk vagy kényelmetlenné vált. Cégünk hozzáértő, profi autókárpitos szakemberrel dolgozik együtt, biztos lehet benne, hogy az elvégzett munka, és annak eredménye hosszú távon fogja szolgálni a kényelmét.
Forduljon hozzánk bizalommal, ha autókárpitosra van szüksége! Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma, hogy mielőbb élvezhesse autója új varázsát!